Megérkeztek a barátposzáták!

Az afrikai telelésük után visszajöttek a barátposzáták. Nem is egyet láttam, hanem ötöt. Három hímet, ezek kergették egymást, és két tojót, akik egész jól megfértek, egyástól fél méterre szedegették a rovarokat a virágokról. Úgy tűnt, már ki vannak alakulva a párok, mert többször is párosával láttam őket. Lehet, azért jöttek a városba, mert itt kissé melegebb van és a széltől védettebb, így a rovarok is jobban elindultak.

Énekelni azonban idén még nem hallottam őket.

Tegnapelőtt láttam meg őket, este 7 táján, ezért a fényviszonyok nem voltak túl jók, még szerencse, hogy előre lett állítva az óra.

A hím barátposzátát (Sylvia atricapilla) 

fekete sapkájáról könnyű felismerni.

  Ő a barátposzáta tojó, neki vörösesbarna sapkája van.

  Amint látni párosával járnak, arra a ronda karóra, amire a tojó rászállt, a hímnek is rá kellett szállnia. A földön és a föld közelében keresgéltek eleség után, a tojó még a virágot is megkóstolta, és úgy tűnt, ízlett neki, mivel több kis virágot megevett.

A tegnap is láttam őket. Szintén ketten voltak. Az ablakomtól 2-3 méterre. (Na ezért kell gyakrabban ablakot mosni. :P)

És huss, elszálltak!

Felmerült bennem a kérdés, mennyi lehet az esélye annak, hogy egy nagyváros nem éppen külső kerületében, tömbházak között ezeket a madarakat megfigyelhesse. Nem túl sok, az biztos. 0,1% jó esetben. :)

Ruszkatővölgy madarai

Egy tábor kiváló alkalom arra, hogy körülnézzünk egy kicsit a természetben. A ruszkatővölgyi (Poieni Strâmbu) táborról induláskor csak annyit tudtam, hogy a Ruszka hegység tövében van, egy völgyben, Temes megyében, ahol általában hidegebb van, mint a környéken.

Mint akit megfertőzött a madarászás, elsősorban a tábor körüli madarakra voltam kíváncsi. Az egyhetes táborozásunk alatt, talán egy nap nem esett az eső, ami a kirándulási lehetőségeket erősen behatárolta - miközben Temesváron és Lugoson alig volt egy-egy futó zápor az időszakos lehülés ellenére, a szárazság itt mellbevágó.

(Most, mikor írom ezt a bejegyzést, a kinti hőmérő 39 Celsius fokot mutat árnyékban, bár a meteorológiai állomás csak 36 fokot jelez. És ez a kánikula már ötödik napja tart.)

Na de vissza a táborhoz és a madarakhoz. A tábor környékén, a völgyben, ahol patak is folyik, rengeteg madár él. Ezt hangjuk igazolta. Látni azonban, keveset láttam, ami nem volt meglepő, mert a sűrű lombkoronás magas fákon és bokrokon megpillantani egy terepszínű énekesmadarat, a lehetetlenséggel határos.

De a tábornak volt néhány szinte háziasított madara: barázdabillegető és erdei pinty. Annyira bátrak voltak, hogy vígan sétáltak az udvaron, miközben a gyerekek körülöttük járkáltak vagy futkostak. (Sajnos találtunk a tábor épülete mögött három döglött barázdabillegető fiókát. Valószínűleg kiestek a csatornában épített fészekből.)

Az erdei pinty pár a tábor épülete melletti fenyőkön fészkelt. A hím tollazata erős szinekben pompázott, ez a nyári ruhája volt, a téli az fakóbb (lásd itt).

Készítettem róluk egy pár fotót, bár gyors mozgásuk és a folyton borús idő ezt eléggé megnehezítette.

 Barázdabillegető (Motacilla alba)

A nászruhás madár feje, torka, begye és tarkója fekete, homloka, pofái és hasa fehér, háta szürke. A költési idő után torka és begye fehér, utóbbi fekete örvöt visel. A víz közelében vagy attól nem túlságosan messze él, előnyben részesíti az erdőktől távoli kultúrtájakat.

Rovarzsákmányát főként a talajon keresi. Fürgén szaladgál, farkát gyakran billegeti. Röpte erősen hullámos. Közép-Európa melegebb tájain rendszeresen át is telel. Fészke helyének megválasztásakor nem nagyon válogatós, épületek üregeiben, falrésekben, kőrakásokban költ. Az 5-6 fióka 12-14 napi kotlás után kel ki, és 13-16 napig maradnak a fészekben. 

(Forrás: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra Kiadó, Budapest, 2009)

Erdei pinty  
(Fringilla coelebs) 

hím

Meglepett, milyen kék a csőre nyáron, mert télen barnás, és eddig csak télen láttam.

tojó

Ami nagyon felvillanyozott, az a vörösbegyről készített fotósorozat volt. Egy délelőtt elindultam a hang irányába, és a patak melletti fűzfa hegyében megpillantottam az énekest. Szabad szemmel sokat nem láttam belőle, objektíven keresztül valamivel többet. Erősen be volt borulva, a fény a madár háta mögül jött, így a képek minősége egyedül a fényképezőgép képességein múlt.

Vörösbegy
(Erithacus rubecula)

A mindig kicsit felfújtnak, gömbölyűnek tűnő madár narancspiros mellénye és pofái miatt összetéveszthetetlen. Háta földbarna, hasa fehéres, vörhenyesbarna lábai nagyon hosszúnak tűnnek.

A fülemüléhez hasonlóan a gazdag aljnövényzetű erdők, nagyobb parkok lakója. Időnként megfigyelhetjük, amint a bokrok alján táplálékot keresgél. Szárnyaival és farkával ismételten billentve kutat a talajon apró állatok után, ősszel és télen részben bogyókkal él.

A hím gyöngyöző énekét különösen a hajnali és szürkületi órákban hallatja. Fészkét tág szájú üregben, gyökerek között, farakás mélyén építi. Az 5-7 tojásból 14 napi kotlás után kelnek ki a fiókák, és 12-15 nappal később elhagyják a fészket. Erdeinkben gyakori kakukkgazda.

(Forrás: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra Kiadó, Budapest, 2009)

Az egyetlen hoszabb kirándulásról visszafelé menet, sikerült lencsevégre kapnom még egy madarat, aki szintén egy fa hegyén énekelt. A képek alapján barátposzátának tűnik, de akár kis poszáta is lehet. 

Barátposzáta  
(Sylvia atricapilla)

Barátposzáta tojó

Tegnap délután már harmadjára láttam a barátposzáta tojót (Sylvia atricapilla). Először három nappal ezelőtt, a hímmel együtt bogarászott az orgonasövényen, az ablakomtól másfél méterre, este fél kilenckor. A hím gyorsan elröppent, nem várta meg, míg a fényképezőgépért kapok, a tojó azonban kilencig,  azaz sötétedésig ott eszegetett a közeli bokrokon. Sikerült is egy elfogadható képet készítenem róla, a fényviszonyok ellenére. 

Aztán a rá következő két nap is láttam, ugyanott, késő délután, este 6 és 8 óra körül. 

Nagyon mozgékony kis madár, az eldugott, árnyékos helyeket szereti, bújkál a sűrű ágak között, elég alacsonyan, legtöbb 1-1,5 méter magasságban. A tegnap nagyon féltettem, mert fél méter magasan szedegetett a tuján, és a macskám - aki nagy madarász és elég sok veréb élete szárad a lelkén, még egy cinkét is fogott a télen - kb. 4 méterre volt tőle. Szerencséjére nem szólalt meg és nesztelenül mozgott, így a macska nem vette észre, mert a feje fölött cserregő verebeket figyelte.

Készítettem még pár fotót a barátposzáta tojóról, melyeken látszik a vörösesbarna sapkája. Bár nem volt túl távol, a képek nem lettek elég élesek, mivel a madár az amúgy is gyenge fényviszonyok között a legsötétebb helyeket kereste.

Énekesmadár bújócskázik

Húsvét másodnapján a nyitott ablak mellett dolgozva, gyönyörű trillázásra figyeltem fel, mely nagyon közelről hallatszott. Nem a rigó volt, bár azt is hallottam néha. Nehezen találtam meg a hang gazdáját, mert a környező fák levelei között könnyű elbújni. Egy-egy pillanatra előbukkant a hárs lombjai közül. Persze üldözőbe vettem a fényképezőgéppel, de az objektíven keresztül is alig tudtam kivenni az alakját. Csak mikor helyet változtatott, akkor vehettem jobban szemügyre - úgy egy másodpercig. Rohangáltam egyik ablaktól a másikig, hogy egy jobb szöget találjak a fotózáshoz, a szomszédok ha láttak, azt hihették, elment az eszem vagy hogy perverz lesifotós vagyok. Ezalatt madaram fel-le röpködött a hársfán, és egy-egy ágon megpihenve torkaszakadtából énekelt. Fel is adtam egy párszor ezt a játékot, de aztán újra az ablakba csalogatott énekével. Mikor a jázminbokorra szállt, végre jobban láttam, de nem sikerült egyetlen képet sem készítenem róla, melyen teljes egészében látható, annyira fürgén mozgott és bújócskázott a bokor sűrű ágai között. Szürke volt, fekete sapkával és veréb nagyságú. Aztán végül megsajnált vagy jobb kilátást/láthatóságot keresett magának és az akácfa hegyére szállt. Az akácfa későn levelezik, ezért végre jól látszott.

És itt van a közel egy órás vadászatnak az eredménye: pár jó fotó a hím barátposzátáról (Sylvia atricapilla).






A bújócska bizonyítékai:



Sajnálom, hogy az énekét nem vettem fel. Talán legközelebb.