Ruszkatővölgy madarai

Egy tábor kiváló alkalom arra, hogy körülnézzünk egy kicsit a természetben. A ruszkatővölgyi (Poieni Strâmbu) táborról induláskor csak annyit tudtam, hogy a Ruszka hegység tövében van, egy völgyben, Temes megyében, ahol általában hidegebb van, mint a környéken.

Mint akit megfertőzött a madarászás, elsősorban a tábor körüli madarakra voltam kíváncsi. Az egyhetes táborozásunk alatt, talán egy nap nem esett az eső, ami a kirándulási lehetőségeket erősen behatárolta - miközben Temesváron és Lugoson alig volt egy-egy futó zápor az időszakos lehülés ellenére, a szárazság itt mellbevágó.

(Most, mikor írom ezt a bejegyzést, a kinti hőmérő 39 Celsius fokot mutat árnyékban, bár a meteorológiai állomás csak 36 fokot jelez. És ez a kánikula már ötödik napja tart.)

Na de vissza a táborhoz és a madarakhoz. A tábor környékén, a völgyben, ahol patak is folyik, rengeteg madár él. Ezt hangjuk igazolta. Látni azonban, keveset láttam, ami nem volt meglepő, mert a sűrű lombkoronás magas fákon és bokrokon megpillantani egy terepszínű énekesmadarat, a lehetetlenséggel határos.

De a tábornak volt néhány szinte háziasított madara: barázdabillegető és erdei pinty. Annyira bátrak voltak, hogy vígan sétáltak az udvaron, miközben a gyerekek körülöttük járkáltak vagy futkostak. (Sajnos találtunk a tábor épülete mögött három döglött barázdabillegető fiókát. Valószínűleg kiestek a csatornában épített fészekből.)

Az erdei pinty pár a tábor épülete melletti fenyőkön fészkelt. A hím tollazata erős szinekben pompázott, ez a nyári ruhája volt, a téli az fakóbb (lásd itt).

Készítettem róluk egy pár fotót, bár gyors mozgásuk és a folyton borús idő ezt eléggé megnehezítette.

 Barázdabillegető (Motacilla alba)

A nászruhás madár feje, torka, begye és tarkója fekete, homloka, pofái és hasa fehér, háta szürke. A költési idő után torka és begye fehér, utóbbi fekete örvöt visel. A víz közelében vagy attól nem túlságosan messze él, előnyben részesíti az erdőktől távoli kultúrtájakat.

Rovarzsákmányát főként a talajon keresi. Fürgén szaladgál, farkát gyakran billegeti. Röpte erősen hullámos. Közép-Európa melegebb tájain rendszeresen át is telel. Fészke helyének megválasztásakor nem nagyon válogatós, épületek üregeiben, falrésekben, kőrakásokban költ. Az 5-6 fióka 12-14 napi kotlás után kel ki, és 13-16 napig maradnak a fészekben. 

(Forrás: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra Kiadó, Budapest, 2009)

Erdei pinty  
(Fringilla coelebs) 

hím

Meglepett, milyen kék a csőre nyáron, mert télen barnás, és eddig csak télen láttam.

tojó

Ami nagyon felvillanyozott, az a vörösbegyről készített fotósorozat volt. Egy délelőtt elindultam a hang irányába, és a patak melletti fűzfa hegyében megpillantottam az énekest. Szabad szemmel sokat nem láttam belőle, objektíven keresztül valamivel többet. Erősen be volt borulva, a fény a madár háta mögül jött, így a képek minősége egyedül a fényképezőgép képességein múlt.

Vörösbegy
(Erithacus rubecula)

A mindig kicsit felfújtnak, gömbölyűnek tűnő madár narancspiros mellénye és pofái miatt összetéveszthetetlen. Háta földbarna, hasa fehéres, vörhenyesbarna lábai nagyon hosszúnak tűnnek.

A fülemüléhez hasonlóan a gazdag aljnövényzetű erdők, nagyobb parkok lakója. Időnként megfigyelhetjük, amint a bokrok alján táplálékot keresgél. Szárnyaival és farkával ismételten billentve kutat a talajon apró állatok után, ősszel és télen részben bogyókkal él.

A hím gyöngyöző énekét különösen a hajnali és szürkületi órákban hallatja. Fészkét tág szájú üregben, gyökerek között, farakás mélyén építi. Az 5-7 tojásból 14 napi kotlás után kelnek ki a fiókák, és 12-15 nappal később elhagyják a fészket. Erdeinkben gyakori kakukkgazda.

(Forrás: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra Kiadó, Budapest, 2009)

Az egyetlen hoszabb kirándulásról visszafelé menet, sikerült lencsevégre kapnom még egy madarat, aki szintén egy fa hegyén énekelt. A képek alapján barátposzátának tűnik, de akár kis poszáta is lehet. 

Barátposzáta  
(Sylvia atricapilla)