2011. január 31., hétfő

Ritka látvány lakótelepen: karvaly vadászat közben

Január utolsó napja madáréknál nagyon eseménydús volt.
Délelőtt két fakopáncs kergetőzött az ablakom előtti tömbházközben, sorra vették a fákat, és mindig mindketten ugyanarra a fára szálltak. Délutánra a fenyőpintyek úgy felbátorodtak, hogy az ablakban levő etetőre szálltak és egyszerre négyen is ettek, még össze is kaptak néha - eddig mindig csak a földön keresgélték az elszórt magokat.
Éppen felhívtam Kingát, hogy ezt elújságoljam, mikor egy nagyobb madár szállt el az ablak előtt és az akácfára ült. Egy karvaly volt (Accipiter nisus). Ledobtam a telefont, felkaptam a fényképezőgépet és fotóztam. Egyáltalán nem félt, inkább kíváncsian nézett rám. Aztán leszállt az élősövény alá, szemügyre vette az ágak közé bújt verebeket, átgyalogolt a sövény túloldalára, felröppent kb. fél méter magasra, karmaival megfogott egy verebet és leszállt vele a földre, velem szemben, úgy 3 méter távolságra. Kinyitottam az ablakot és kihajolva fotóztam. Zavarhatta a fényképezőgép kattogása, egy ideig farkasszemet néztünk (a lencséken keresztül), majd a verébbel a karmai közt elszállt.





2011. január 24., hétfő

Cinegéknek való


Pár napja ismét igazi téli táj vesz körül bennünket. A cinegék reggelente csapatostól érkeznek és kora délutánig röpködnek a kert fái között, sorra ostromolva az etetőt. Ilyen havas napokon van igazán szükségük valami zsírosabb táplálékra: szalonnabőrre vagy egy zsiradékból készített magokkal teli madárkalácsra.

A múlt hetekben sikeresen elkészítettem én is az első madárcsemegét, de eddig valahogy nem volt túl nagy sikere a cinegéim között. Ma végre, a nagy havazásban igazi tolongás támadt a cinkegolyó körül is, egyszerre többen felfedezték maguknak, tehát megérte a fáradozást az elkészítése. Ajánlom bárkinek, nagyon gyorsan összedobható.
Hozzávalók:
-         1 pohár olvasztott, sótlan disznózsír
-         1 pohár vegyes mag: napraforgó, köles, dióbél vagy egyéb mag


Egy műanyag pohár alját kifúrjuk, madzagot húzunk át rajta, amit megcsomózunk az alján. A poharat háromnegyedig megtöltjük maggal, majd ráöntjük az olvasztott zsiradékot. Az így elkészített poharat kitesszük a szabadba vagy hűtőbe rakjuk, hogy megdermedjen. Nulla fok alatt nagyon hamar összeáll a massza. Ha megdermedt, a műanyagpoharat levágjuk a zsíros tömbről és már ki is akaszthatjuk a csemegét.


Hogy ne szóródjanak a magok, ha esetleg felmelegszik az idő egy hálóba is köthetjük a tömböt és a cinegék ügyesen meg tudnak kapaszkodni rajta, miközben csipegetik.

Végül, egy elég rossz minőségű kép (amit egyáltalán nem kellene kitenni a blogra) a madárkalács látogatójáról. Hiába, madarakat fotózni iszonyúan nehéz... de izgalmas feladat!


2011. január 10., hétfő

Erdei pintyek és fenyőpintyek az etető körül

Felületesen szemlélve, akár egykönnyen összetéveszthetjük őket. Méretre nagyjából egyformák. Dagi test, kúpos, erőteljes csőr, mint a pintyféléknek általában. Sikerült engem is megtévesszenek.
Kicsit nehezen hittem el, hogy a messzi északi fenyőpinty Temesvárra tévedt. De mégis ők azok Zita előző fotóin, nem pedig a nálunk élő erdei pintyek. Közben sikerült lefotózni az erdei pintyeket is az etető körül.


Az erdei pinty hasoldala barnás, fejtetője pedig kékes színezetű. Legjobb ismertetőjegye a fehér szárnycsík. A fenyőpintyek színesebbek, narancsos árnyalatúak. Begyük és szárnycsíkuk narancsszínű, fejtetőjük feketés. A tojók nem olyan színesek, mint a hímek.
Az alábbi képeken jól láthatóak ezek a különbségek:

(Forrás: http://www.naturspesialisten.no/a rticle.php?id=513
http://www.scientific-web.com/en/Biology/Animalia/Chordata/Aves/FringillaMontifringilla01.html)

Erdei pintyek

Fenyőpintyek:
Fotók: Bartyik Zita

2011. január 4., kedd

Téli madárvilág a tömbházak között

Az ember azt hinné, hogy a betontömbök között idegesítő verebeken és galambokon kívül nem is élnek madarak... Nos, ez téves! Egy egyszerű, ablak mellé kitett etető hihetetlenül színes, szemet gyönyörködtető kis madárcsapatot képes odavonzani. Erről született az alábbi bejegyzés Zita tollából, amelyet az általa készített fotókkal illusztráltunk. Fogadjátok szeretettel!

December végén, végre elkészítettem az idei madáretetőt. Nem egy műremek, csak egy 1 literes, kerek, műanyag, fagylaltos doboz, melynek az oldalán ablakokat vágtam.
Egyszerűen feltölthető maggal, csak le kell venni a fedelét. Harmadik éve készítek ilyen etetőt, kiteszem az ablakba és a rácshoz rögzítem (így időt és energiát spórolok: nem kell kimenni és létrára mászni, ha kiürült).

Széncinege

Az etetőre szén cinegék, kék cinegék és verebek járnak. Napraforgó magot, dióbelet és búzát adok nekik, de próbálkoztam a tavaly kendermaggal is, azonban ez nem ízlett nekik.
A cinegék kiveszik a napraforgó magot, elszállnak vele egy közelben levő ágra, a lábukkal lefogják, a csőrükkel kilyukasszák a héját és kieszik a belét.

Kékcinege

Fenyőpinty
A verebek szotyoláznak: addig forgatják a csőrükben a napraforgó magot, míg lepattog a héja. (Ennek következtében, a párkányt gyakran kell takarítani és az élősövény alja is tele van napraforgómag héjjal.)

A búzát csak a verebek és a gerlék eszik (az utóbbiak azt, amit a verebek levernek). A levert napraforgó magokat a fenyőpintyek szedik fel. Ők túl félénkek ahhoz, hogy az ablakra szálljanak.
Tavaly a "menzámon" 8 széncinege, 4 kékcinege és 6 fenyőpinty evett. Ezen a télen, eddig 2 kék cinege, 4 széncinege és 2 fenyőpinty jelentkezett az etetőnél (és körülötte). És lehet vagy 20-30 veréb.


A blokk-közben fészkel egy fakopáncs (pár?) is (bár egyszerre a kettőt nem láttam, csak feltételezem), és egy fekete rigó pár.
Balkáni fakopáncs
A tavaly télen egy karvaly is megjelent (fogott egy verebet). Azóta még kétszer láttam.

Egyszer nyáron (nyár végén?), de csak pár pillanatra, mikor a fiókáját tanította röpülni. A fióka a hatalmas hársfára szállt (és elveszett a lomb között), a karvaly pedig hívogatta, először a diófáról, majd a szemben levő tömbház tetejéről. Rikoltozásuk következtében a verebek sokkot kaptak, elbújtak és legalább egy óra hosszáig nem hallatszott csicsergés. Lefotózni sajnos nem tudtam. Mikor a diófán ült, a felnőtt karvaly alakja időnként kivehető volt a levelek között, de nem annyira, hogy érdemes legyen próbálkozni, majd a tömbház tetejére szállt, azonban nappal szemben nem volt értelme fotózni.
Késő ősszel, alkonyatkor, még láttam őket (a két karvalyt) a szemben levő tömbház tetején.

Balkáni gerle
Fenyőpintyek

Madáretetők a bartók udvarán

Az utolsó decemberi havas iskolanapon felkerültek a hatodikos diákok által készített madáretetők a bartók udvarán található fákra. Egy-egy etetőt tettünk ki az első és hátsó udvarra. Mindkét madáretető préselt lemezből készült és jó sok madáreleséggel lehet feltölteni. Ez fontos szempont volt, hiszen a magoknak a vakáció végéig táplálniuk kellett a kis madárvendégeket, akik remélhetőleg jót lakmároztak a fagyos, havas nappalokon.

Köszönjök a hatodikosok segítségét, akik kivették a részüket a barkácsoltásból, magok beszerzéséből, fára mászásból...