Madáretető és itató vendégei

Nyáron helyeztem ki az itatót - egy mélyebb, nagy cserépalátétet, melybe 2 liter víz fér - a tömbházak közötti kis zöldterületre, az itt élő verebek, tengelicek, fekete rigók, seregélyek, fakopáncsok és gerlék részére. Előbb a másfél méter magas élősövényben vágtam egy mélyedést, és oda helyeztem, mert ez macskabiztos helynek tűnt. A tálat a víz és a beletett kövek súlya stabilan tartotta. De a madarak nem fedezték fel. Aztán letettem a földre, gondolván, hogy elég természetellenes a víz a bokor tetején és ez a baj. Így se volt jó, egy madár se talált rá, csak a macskák ittak belőle (talán a sünök is), hiába költöztettem ide-oda, jobban látható helyre.
Október elején aztán felszedtem az itatót, már szinte teljesen lemondtam róla, de utolsó próbálkozásképpen kitettem az ablakba. És láss csodát: a verebek rátaláltak az itatóra. És a cinegék követték őket. Persze nemcsak ittak, hanem fürödtek is. Sose képzeltem, hogy ilyen apró madarak méter magasra képesek spriccelni a vizet. Egy fagyos éjszaka utáni pár fokban is képesek fürdeni.
Bizonyítékul álljon itt pár kép, ablakon keresztül készítve - amíg még ki lehetett látni rajta.

Fürdőző cinegék és verebek

Október végén már etetni is kezdtem: dióbelet, napraforgó magot és búzát tettem az etetőbe. A kb. 20 fős verébcsapat mellett, 10 széncinege és  egy  kékcinege jár az ablakomhoz enni, inni, fürödni.

Az almafán maradt néhány alma, ezekből is csipegetnek időnként a cinegék.

Tegnap látogatását tette egy karvaly. Rég nem láttam őket errefelé. Ez alkalommal egy nőstény volt.  Fogott egy verebet és az ablakommal szemben fogyasztotta el. A sűrű orgonaágak miatt alig tudtam fotózni, bár egy negyed órát töltött el a falatozással. Míg a karvaly evett, egy verebet se láttam, de a cinegék előjöttek és nem érzékelték a veszélyt. Reméltem, hogy azt a verebet kapta el, melynek az egyik szeme gennyes és mintha be lenne forrva, és az ablakpárkány sarkába illetve az etetőbe szokott behúzódni. De nem, ezek szerint fél szemmel is elég ügyes volt, mert újból láttam. 

Így ősz végén még láttam az ablakból egy tengelicpárt és egy fakopáncsot. Foglalkoztat a gondolat, hogy kitegyek valamilyen odút a cinegék részére, de még nem tudom, hogy hova tegyem és hogyan szerzem be.

Dolinamező a hegygerincen

A Mehádiai hegyek dolinái hírnevüket méltán köszönhetik különleges szépségüknek, a tájat formáló érdekes karsztformáknak. A hatalmas méretű, egymás után sorakozó besüppedt medencék szinte 12 kilométer hosszú láncolatot alkotnak a gerincen. 

A Nagy Dolina (Crovul Mare) ősszel

... és tavasszal, egy másik szögből

De hogyan jöhettek létre ezek az óriási teknők itt, a hegy tetején? A válasz a mészkő szerkezetében rejlik, amely repedései a szivacshoz hasonlóan magába szívják a csapadékot. A mészkőben levő kalcium-karbonát folyamatosan oldódik a csapadékvíz (karsztvíz) hatására, amely a talaj parányi élőlényeinek (gombák, baktériumok) működése által szén-dioxiddal dúsult. Így jönnek létre különböző karsztos formák: a karrmezők (mészkősziklákat rovátkoló sekély mélyedések), a víznyelők, dolinák, nagymezők (poljék) és a barlangok. A karszt elnevezés – és még számos karsztos forma neve - a Szlovéniai Karszt-hegységből származik.

 

Karsztikus platókon, mint amilyen a Mehádiai hegygerinc is, a csapadék felgyülemlik a mélyedésekben, ezáltal a karsztosodás felerősödik. Az üregek beszakadásával jönnek létre a felszínen a mélyedések, szakadéktöbrök, amelyek idők során impozáns méreteket is ölthetnek. 

 Dolinák láncolata a Mehádiai gerincen, előtérben a Nagy Tisztással

 

A Medved nevű óriásdolina több mint 1.000 méter átmérőjű és 175 méter mély tisztás, amely további dolinákkal van összekötve: a Disznó Tisztásokkal és a Nagy Dolinával. A dolinák láncolata 12 kilométeren át húzódik a gerincen.

Rálátás a Cserna hegységre a Fehér Kövek csúcs felől (Mehádiai gerinc)

A gerincen levő bemélyedt tisztásokat legeltetésre használják az itt élő emberek. Ha kizöldül a fű, sokszor már április végén felhozzák a lovakat, juhokat a pásztorok.

A Disznó Tisztások tavasszal

Ősszel vagy tavasszal, a Mehádiai hegység dolináinak végigjárása  különleges élményt nyújthat számunkra. Télen kissé nehéz megközelíteni őket, nyáron pedig hihetetlenül ki tud égni, fel tud forrósodni egy ilyen töbör. Víz nincs a gerincen, ezt is jó tudni, ha ilyen karsztvidéken járunk. 

Szikesek lilája

Kora ősszel a réti őszirózsa állományai lila virágszőnyeggé változtatják a máskor zöld vagy szárazságtól összeaszott, megsárgult szikes pusztát.  

Temesvár körül elég sok szikes vagy sós talaj található, amelyek főként az emberi beavatkozás hatására jöttek létre alig párszáz évvel ezelőtt, a folyók szabályozásával és az árterek kiszárításával egyetemben.

A szikesek kialakulását a száraz éghajlat és a kevés csapadék segíti elő. Nyáron,  a talajból több víz párolog el, mint amennyi a csapadékból származik, ezért a talaj felső rétegeiben az oldott sók felhalmozódnak.

A szikesekre nem jellemző a nagy fajgazdagság, hiszen az extrém környezeti viszonyokhoz csak kevés növényfaj tud alkalmazkodni, ezek a sótűrő növények. A sót ezek a növények általában gyökereikben vagy leveleikben halmozzák fel. 

A réti őszirózsa (Aster sedifolius) a sziki tölgyesek lágyszárú növénye volt valaha, jelenléte a mi környékünkön is arra utal, hogy itt erdők álltak a múltban. Egy ernyős virágzatú növénnyel, a sziki kocsorddal (Peucedanum officinale) együtt alkot társulást. 

 Sziki kocsord és réti őszirózsa társulása, a szikes erdei rét

A réti őszirózsa és a sziki kocsord együttes előfordulása egy területen elég ritka jelenség és látvány, Magyarországon társulásuk védettnek számít, mert ráadásul a fokozottan védett sziki bagolylepkének (Gortyna borelii) nyújt élőhelyet.

Gyakran találkozhatunk más lila virágú fajokkal is az őszirózsás társulásban, ilyen a:

 Festő zsoltina (Serratula tinctoria)

 Macskafarkú veronika (Veronica spicata)

 Magyar sóvirág (Limonium gmelinii)

Csepp a tengerben...

... így foglalta össze Tamás kollégánk a szombati, országos "Let's do it, Románia!" hulladékgyűjtögetés lényegét. Idén ismét megrendezték, és mi ismét részt vettünk benne, diákjaink lelkesedésének köszönhetően. Annak ellenére, hogy csapatunk népesebb volt mint a tavaly, a ránk mért szeméthegyeket nem tudtuk elhordani a Vadászerdő széléről. 

Lehetetlenség volt zsákokba gyömöszölni autókaroszéria darabokat, autógumikat, üvegvattát, építkezési törmeléket, festékes vödröket, azbesztlapokat és még sorolhatnánk mi mindent...

Az elején még lendülettel álltunk neki a munkának, mindenki zsákolta a hulladékot.

Aztán, ahogy láttuk, hogy mindezzel lehetetlenség lesz megbírkózni, motivációnk  egyre lankadtabb lett. 

 Ezzel mi legyen?

 A csapatunk egyik része (a többiek még javában dolgoztak..), értékes zsákmányukkal, egy kutyakoponyával

Ennek ellenére, azt hiszem megérte kimenni, résztvenni az akcióban. Csapatépítésnek kiváló alkalom volt, mindenkinek jól esett egy erdei séta és akik ott voltak, egészen biztosan nem fogják hulladéktárolónak tekinteni az erdő szélét...

Tavalyi bejegyzésünk a témában itt olvasható.

Tőzeglápok növényei

Egykor a Kárpát-medence bővelkedett lápokban, a lecsapolások, vízrendezések következtében mára a lápok kiterjedése drasztikusan lecsökkent. Erdélyben a legismertebb tőzeglápok egyike a Mohos, de akadnak még kisebb-nagyobb lápok a Kárpátokban, így a Bihari hegységben is, ahova egy aradi túratársunk információi alapján jutottunk el. A fő cél, természetesen, a tőzeglápok legérdekesebb növényének, a rovaremésztő harmatfűnek a fotózása lett volna, ami már-már lehetetlenségnek tűnt fel előttünk. De, előbb járjuk körül a lápot...

 

Dagadólápunk a Bihari hegységben található, egy széles, katlanszerű völgyben, amelynek egyik szélén patakocska folyik át. A dagadólápok nevüket a környezetükből akár több méternyire kiemelkedő, vizet tároló hatalmas mohapárnájukról nyerték. Úgy dagadnak ki, mint kelt tészta a teknőből, erre utal régi magyar elnevezésük: „kőtt” (azaz kelt) láp. A talaj egész évben vízzel átitatott. Az állandó vízellátás és az oxigénhiány akadályozza az elhalt növényi szerves anyag lebomlását, így képződik a tőzeg.

 

 Dagadóláp a Bihari hegységben 

A növénytakaró fő alkotóelemei a tőzegmohák (Sphagnum ssp.). Száruk csúcsán több ág üstökszerű fejecskét alkot, színük pedig a lombosmohák többségétől eltérően nem üdezöld, hanem sápadt, sárgás-, barnás- vagy szürkészöld, esetleg pirosló. 

 Tőzegmoha (Sphagnum ssp.)

A  zsombékokon már elvirágzott és összeszáradt gyapjúsás tövekbe botlottunk. 

 Hüvelyes gyapjúsás (Eriophorum vaginatum)

A mohapárnákat többnyire örökzöld lápi törpecserjék kúszó hajtásai szőtték át.  

 a varjúbogyó (Empetrum nigrum),

 vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea)

tőzegáfonya  (Vaccinium oxycoccos)

 tőzegrozmaring (Andromeda polyfolia) - szőrmoha között

tőzegrozmaring virágai

 Csarab (Calluna vulgaris)

A lápot szegélyező fenyves szélén ontotta termését

a fekete áfonya ( Vaccinium myrtillus)

és eresztette szélnek spóráit egy moha-formájú haraszt féleség,

a kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum)

... csak épp a harmatfű nem volt sehol, pedig már 1-2 órája kutakodtunk utána. A vöröses tőzegmoha fejek között végre észrevettük  a jelentéktelen, pirosas, apró gombostűfej-végű nyúlványokkal teleaggatott aprócska leveleket. 

 A rovaremésztő kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) 

A harmatfüvek többnyire teljesen összeaszalodtak a szárazságtól, ezért nem vettük őket egyből észre. De az egész dagadóláp száraz volt, mélyebb részei, amelyet nem borít növényzet, teljesen kiszáradtak szeptember közepére.

 Kiszáradó dagadóláp - egy aszályos nyár eredménye

A tőzegmohalápok szépségére elsősorban természetfigyelő társaink hívták fel a figyelmünket, a Gyurgyalagok és Köllő Zsolt, akik a Mohos és a Buffogó lápok különleges növényeit mutatták be érdekes bejegyzéseikben. Egyből felismertük a tőzeglápok növényeit, nekik köszönhetően.

Köszönet Sörös László barátunknak a tőzegrozmaringos és a harmatfüves képeiért!

Alpesi gőték Temes megyében?

A címben felvetett kérdés valóban kissé meghökkentő, hiszen mindenki számára egyértelmű, hogy Temes megye legnagyobb részét monoton síkság borítja, csupán keleti határán húzódik egy nem túl nagy kiterjedésű, Nyugati Kárpátokhoz tartozó hegység, a Ruszka havas. A Ruszka havas csúcsai ritkán érik el az ezer méter magasságot, az átlagos magasság 700-1000 méter körül van. 

A hegység egyik elég elszigetelt völgyében, a Temesváron átfolyó Bega forrása közelében tartottuk az idén nyáron iskolánk természettudományos táborát. Hogy nem jártunk alpesi magasságokban a Ruszka havasokban, az tény. Mégis, legnagyobb csodálkozásunkra, a 384 méteren lévő Ruszkatő-völgyi táborhelyen alpesi gőtékkel találkoztunk.

 Ismerkedés az  alpesi gőtével (Mesotriton alpestris)

Szakirodalom után keresgélve a témában, egy érdekes kutatásra találtunk az interneten, amely itt olvasható. Innen tudtuk meg, hogy a Ruszka havasból először 2002-ben jelezték az alpesi gőtét, 800 méter magasságból. Az utóbbi két évben végzett kutatások (Covaciu-Marcov et al. 2010) során derült ki, hogy alpesi gőték a Ruszka havasban akár 300 méter alatti élőhelyeken is előfordulnak, ami elég egyedülálló, hiszen más gőtefajokkal ellentétben ez a gőte a magasabban fekvő helyeket kedveli.

Az alpesi gőte zömök testalkatú, a hím általában 8, a nőstény 12 centiméter hosszú. A nőstény és a hím nem csupán a testméretükben különböznek egymástól. A nőstény színe szürke és barnászölddel márványozott, hasa narancs színű.

 Nőstény alpesi gőte, Ruszka havas, 2011 -

© Bartók-bio

A hím alapszíne hasonló ehhez, de teste oldalán fekete foltokkal tarkított szegély húzódik, a nászidőszakban a has tűzpiros, ilyenkor 1-2 milliméteres tarajt is növesztenek, ami a nász végén visszahúzódik.

 

Nászruhás hím -  © Lars Bergendorf

http://www.club100.net/species/M_alpestris/M_alpestris.html

 

Szeptember vége felé telelni vonulnak, fagymentes helyet - üregeket, vastag avart - választva maguknak. Március végén bújnak elő rejtekhelyükről. A szaporodás vízben történik, a hím a fenékre rakja az ondótokokat, amiket a nőstény magába szippant, majd testükben termékenyítik meg a petéket. Ezután nem sokkal lerakja petéit, melyeket kövekre vagy vízinövényekre tapaszt. A lárvák 12-15 nap alatt kelnek ki, ekkor még az egy centiméteres nagyságot sem érik le. A nyár végére alakulnak át, de az sem ritka, hogy lárvaállapotban vészelik át a telet. Akárcsak a többi gőtefaj, ragadozó állatok. Táplálékuk elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból és pókokból áll. Lárvakorukban alsóbbrendű rákokkal és szúnyoglárvákkal táplálkoznak.” (forrás: www.sulinet. hu)

Több tényező is veszélyezteti őket, élőhelyeik pusztulnak az erdőirtások miatt, mint azt láthattuk a Ruszka havasokban is, szaporodóhelyeik kiszáradhatnak még mielőtt a lárvák kikelnének.

Magyarországon az alpesi gőte a legritkább és a legértékesebb kétéltű, ahol középhegységekben él és általában 600 méter feleti magasságokban fordul elő. Romániában is védett fajnak számít a Berni Egyezmény alapján.