Vízirigó

Ruszkatővölgyön (Poieni Strambu, Temes megye) kaptam le ezt a fiatal egyedet a gyors patakban, kora délután. Már nem fióka, de még nem is teljesen felnőtt, ez a méretéből és a tollazatából látszik. A feje már barnás kezd lenni, de a háta még világos szürke, a hasa pedig teljességgel fehér. A kifejlett vízirigó (Cinclus cinclus) feje és hasa barna, szárnya, háta és lába sötétszürke, melle fehér. Tömzsi énekesmadár, rövid farka van, amit többnyire felemelve tart. Hogy tényleg róla van szó, azt ez az oldal erősítette meg. Gyors folyású, tiszta vizű hegyi patakok és folyók mellett él, táplálékát a vízi rovarok és halivadék képezi, amiért a víz alá is besétál. Fészkét a partra építi, közel a vízhez.
Fokozottan védett faj Romániában és Magyarországon.

Billegetők

Két fajta billegetőt sikerült megfigyelni és lencsevégre kapni Ruszkatővölgyön.

Az egyik a gyakoribb és ismertebb barázdabillegető  (Motacilla alba). Veréb nagyságú, de annál nyurgább, a farka hosszú. A víz közelségében levő nyílt területket szereti. Nem túl félénk madár, az ember közelségét megszokja. Táplálékát, a rovarokat és férgeket, többnyire a földön keresi. Fürgén szaladgál, farkát gyakran billegeti (innen a neve). Röpte erősen hullámos. Vonuló madár, de Közép-Európa melegebb tájain rendszeresen át is telel. Magyarországon és Romániában is védett madárfaj.

A másik a jóval ritkább hegyi billegető (Motacilla cinerea). Farka feltűnően hosszú, háta világos kékesszürke, hasa sárga, farkcsíkja zöldessárga, a szélső faroktollai fehérek. Patakok, folyók mentén, elsősorban hegyvidéken él, a vízparton és a vízben keresgél rovarok, pókok és férgek után. Hasonlít a sárga billegetőre, de annak a háta olajzöldes és az nem a víz mellett, hanem a fűben kutat táplálék után. 

Magyarországon védett faj, romániai státuszáról nem találtam információt, de mivel a második linken nem szerepel a vadászható fajok között, ebből arra lehet következtetni, hogy igen. Szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Irodalom: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra kiadó, Budapest, 2009

Nagy szarvasbogár

A ruszkatővölgyi (Poieni Strâmbu) tábor udvarán akadtak rá a diákok. Hatalmas, jól kifejlett hím volt (lásd a fotót, mellétettük a vonalzót), élt, és egész jól tűrte a piszkálást. A fotózás után a közeli fenyőfára tettük, onnan egy kis mászkálás után tovaszállt.

A nagy szarvasbogarat (Lucanus cervus) - főleg a hímet - könnyű azonosítani még egy amatőrnek is a hatalmas agancsokra hasonlító rágóinak köszönhetően. Lassan mozog a földön, szárnyfedői és rágói barnák, szárnya világos barna, a többi része fekete. Nagy testük ellenére jól repülnek. 

a hím szarvasbogár

Nősténnyel is találkoztunk már ezen a helyen 4 évvel ezelőtt, az is élő volt. Ez kinézetre eltér a hímtől, annál jóval kisebb, nincs akkora feje, az agancsa kicsi, de erős. (Akkor egy halott hímet is találtunk, de az nem volt ekkora.)

a nőstény szarvasbogár

A faj Közép- és Dél-Európában ritka lett az élőhelyeik eltűnése következtében, a tölgyerdők kivágása és a lombos erdők intenzív kitermelése során a kidőlt, korhadt, "halott" fák eltávolítása miatt. Védett fajnak minősül, Magyarországon és Moldáviában benne van a Vörös Könyvben.

Még egy bő leírás a fajról ITT.