2015. augusztus 26., szerda

Vízirigó

Ruszkatővölgyön (Poieni Strambu, Temes megye) kaptam le ezt a fiatal egyedet a gyors patakban, kora délután. Már nem fióka, de még nem is teljesen felnőtt, ez a méretéből és a tollazatából látszik. A feje már barnás kezd lenni, de a háta még világos szürke, a hasa pedig teljességgel fehér. A kifejlett vízirigó (Cinclus cinclus) feje és hasa barna, szárnya, háta és lába sötétszürke, melle fehér. Tömzsi énekesmadár, rövid farka van, amit többnyire felemelve tart. Hogy tényleg róla van szó, azt ez az oldal erősítette meg. Gyors folyású, tiszta vizű hegyi patakok és folyók mellett él, táplálékát a vízi rovarok és halivadék képezi, amiért a víz alá is besétál. Fészkét a partra építi, közel a vízhez.
Fokozottan védett faj Romániában és Magyarországon.





2015. augusztus 20., csütörtök

Billegetők

Két fajta billegetőt sikerült megfigyelni és lencsevégre kapni Ruszkatővölgyön.

Az egyik a gyakoribb és ismertebb barázdabillegető  (Motacilla alba). Veréb nagyságú, de annál nyurgább, a farka hosszú. A víz közelségében levő nyílt területket szereti. Nem túl félénk madár, az ember közelségét megszokja. Táplálékát, a rovarokat és férgeket, többnyire a földön keresi. Fürgén szaladgál, farkát gyakran billegeti (innen a neve). Röpte erősen hullámos. Vonuló madár, de Közép-Európa melegebb tájain rendszeresen át is telel. Magyarországon és Romániában is védett madárfaj.



A másik a jóval ritkább hegyi billegető (Motacilla cinerea). Farka feltűnően hosszú, háta világos kékesszürke, hasa sárga, farkcsíkja zöldessárga, a szélső faroktollai fehérek. Patakok, folyók mentén, elsősorban hegyvidéken él, a vízparton és a vízben keresgél rovarok, pókok és férgek után. Hasonlít a sárga billegetőre, de annak a háta olajzöldes és az nem a víz mellett, hanem a fűben kutat táplálék után. 
Magyarországon védett faj, romániai státuszáról nem találtam információt, de mivel a második linken nem szerepel a vadászható fajok között, ebből arra lehet következtetni, hogy igen. Szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.






Irodalom: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra kiadó, Budapest, 2009

2015. augusztus 19., szerda

Nagy szarvasbogár

A ruszkatővölgyi (Poieni Strâmbu) tábor udvarán akadtak rá a diákok. Hatalmas, jól kifejlett hím volt (lásd a fotót, mellétettük a vonalzót), élt, és egész jól tűrte a piszkálást. A fotózás után a közeli fenyőfára tettük, onnan egy kis mászkálás után tovaszállt.
A nagy szarvasbogarat (Lucanus cervus) - főleg a hímet - könnyű azonosítani még egy amatőrnek is a hatalmas agancsokra hasonlító rágóinak köszönhetően. Lassan mozog a földön, szárnyfedői és rágói barnák, szárnya világos barna, a többi része fekete. Nagy testük ellenére jól repülnek. 

a hím szarvasbogár





Nősténnyel is találkoztunk már ezen a helyen 4 évvel ezelőtt, az is élő volt. Ez kinézetre eltér a hímtől, annál jóval kisebb, nincs akkora feje, az agancsa kicsi, de erős. (Akkor egy halott hímet is találtunk, de az nem volt ekkora.)

a nőstény szarvasbogár



A faj Közép- és Dél-Európában ritka lett az élőhelyeik eltűnése következtében, a tölgyerdők kivágása és a lombos erdők intenzív kitermelése során a kidőlt, korhadt, "halott" fák eltávolítása miatt. Védett fajnak minősül, Magyarországon és Moldáviában benne van a Vörös Könyvben.
Még egy bő leírás a fajról ITT.

2015. augusztus 18., kedd

A sárgahasú unka és a barna varangy

Idén megint találkoztunk velük, persze megint Ruszkatővölgyön (Poieni Strambu, Temes megye).

Kezdjük a sárgahasú unkával (Bombina variegata). Egy kisdiák hozta idén elém a markában szorongatva. Amikor a hasát megláttam, rögtön tudtam, milyen béka. A fekete-sárga foltos hasa a jellemzője. Háta olajbarnás szemölcsökkel és szarutüskékkel, pupillája szív alakú, és bőrváladéka mérgező! Rovarlárvákkal, csigákkal, ízeltlábúakkal táplálkozik. És védett fajnak számít. Az unkák a tábor közelében levő nagy pocsolyákban éltek, melyek a fát szállító traktorok keréknyomaiban képződtek. (Városi gyerek, sajnos, nehezen érti meg, hogy nem fogdoshat meg mindent, amit el tud kapni. Szerencsére nem lett semmi baja.)


unka peték
(A fenti képek idén június végén, az alábbiak 2011 június közepén készültek.)





A barna varangyok (Bufo bufo) (vagy az utódaik) még mindig a már nem használt medencében tanyáztak. Gondolom, a cső, amin a vizet régen leengedték a patakba, még nincs teljesen eldugulva, mert különben a medence foglyai. Ezek a példányok hatalmas méretűek voltak, a 10 cm-t közelítették,  narancsszínű szemük szinte hipnotizált. Amint a nevük is mondja, barnák, szemölcsösök, és a hasuk világosabb, mint a hátuk. Ez a faj is védett. Még többet róluk itt. Bőrének mirigyváladéka mérgező, ezért ha valaki megfogja, mosson utána kezet!
(A varangyos képek ideiek.)

a lefolyónyílásban levő varangy


a másik varangy (a kupak viszonyítási alapnak maradt a képben)

 

Irodalom: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra könyvkiadó, Budapest, 2009

Társbérlőink - a denevérek

Idén megint Ruszkatővölgyön (Poieni Strâmbu) tartottuk a Tálentum táborunkat, és már első este - vagyis inkább alkonyatkor -  feltűntek az egyik épület sarkánál, a tető alól kirepülő cirpeléshez vagy halkabb sikongatáshoz hasonló hangot hallató kis lények. Elég alacsonyan cikáztak a levegőben a számtalan repülő rovar után kapkodva. Nyilvánvaló volt, hogy nem madarak, hanem denevérek.
Lefotózni őket szinte lehetetlen vállakozás volt részben a fényviszonyok miatt (este volt, két lámpa világította gyengén az udvart), másrészt pedig a sebességük miatt. A vakuval vaktában fotózásnak azért lett valami eredménye, de ez kizárólag a szerencsén múlt.



Pár nap múlva a kémia foglalkozást egy fáról lepottyanó denevérfióka zavarta meg. Ezt természetesen meg kellett örökíteni. Amennyire be tudtuk határozni rőt közönséges koraidenevér (Nyctalus noctula) volt.




A felnőtt egyedek méretének megítéléseben segít, hogy a ház oldalán a lécek szélessége kb. 10 cm, tehát az a jellemző, amit a határozó ír, hogy a fecskénél nagyobb, kipipálva. A határozásnál a színükön (vörösesbarna, alul világosabb), a fül és orrformájukon kívül még figyelembe vettük, hogy már napnyugta előtt röpködni kezdtek, sőt még délben is láttunk egy-egyet repülni, ezenkívül éles, magas hangjuk volt. Leírás róluk itt és itt található.

Epilógus: A fiókát feltettük a ház falára, és bebújt a deszkák alá.