2019. július 3., szerda

Kígyót, békát... gyíkot

A kígyóktól, békáktól, de még a gyíkoktól is sokan irtóznak. Talán innen jön a mondás, hogy kígyót, békát mond valakire. A mesékben a boszorkányok és a varázslók beleteszik őket a kotyvalékaikba, amikor varázsitalt készítenek. Irodalmi referenciaként lásd Shakespeare Macbeth-jének a 4. felvonásában a boszorkányok szövegét. Innen is adódik a rossz hírnevük, a tőlük való viszolygás. Töredelmesen bevallom, hogy a kígyókat én sem szeretem, de senkitől se kérik, hogy símogassa őket. Sőt! Hagyni kell őket békében, végezzék a temészet által rájuk bízott feladatukat. Viszont ajánlatos megismerni őket főleg saját érdekünkben, de az övékében is. 
Az idei ruszkatő-völgyi táborozásunk alatt sikerült egy eddig itt még általunk nem látott hüllőt és egy kétéltűt dokumentálni, de találkoztunk pár régebbről ismerős fajjal is.

A vízisiklót (Natrix natrix) a patak mellett egy pocsolyában találtuk (tipikus élőhely). Körülbelül fél méteres példány volt, össze volt tekeredve, így pontosan nem lehetett megállapítani. Jellemzője kétoldalt a sárga tarkófolt. Ez a kígyó teljesen ártalmatlan, főként békákkal, gőtékkel és vízirovarokkal táplálkozik (mi az unkákat kerestük a pocsolyában, amikor észrevettük). Veszély esetén sziszeg és a nyelvét öltögeti, végbélmirigyéből kellemetlen szagú váladékot bocsát ki, vagy holtnak tetteti magát. Szinte soha nem harap.

vízisikló
 

Ezt a békát hegymászás közben fedeztem fel az ösvény közepén, bükk erdőben, körülbelül 450 m magasságban. Én erdei békának (Rana dalmatina) azonosítottam, mert a leírás és az élőhely egy az egyben stimmelt azzal, amit az Állat- és növényhatározó természetjáróknak ír, de egy szakértő szerint ez gyepi béka (Rana temporaria). Indoklása az volt, hogy kerek az orra. A hasát nem láttam, az döntő bizonyíték lett volna, mert az erdei béka hasoldala világos, soha nincsenek rajta foltok, míg a gyepi béka hasa mintás. Amúgy a gyepi béka Magyarországon hegyvidéken él, szóval akár az is lehet, mert színben hasonlóak. A wikipedián található elterjedési térképek szerint a megfigyelésünk helyén mindkét faj él, az erdei béka egész Temes megyében megtalálható, viszont a gyepi békának a Ruszka havasok határterület.



A tavalyi, ugyanitt készült képeim között találtam biztosan gyepi békás (Rana temporaria) fotókat. Számomra jól látható a különbség, de a kinézet egyedfüggő, és általában az is számít, hogy fiatal vagy öreg példány az alany. A leírás azt mondja, hogy ez a faj tömzsibb, és ez esetben ez így is van. Rá a patak partján leltek a diákok.





A sárgahasú unka (bombina variegata) már régi ismerős. A nagy esők után sok pocsolya volt, ezekben kifejlett példányokat találtunk, de ebihalakat most nem láttunk. A hét végére kiszáradtak a pocsolyák és az unkák eltűntek. Jellemzőjük a kékes-fekete has sárga foltozással, és a szív alakú pupilla, ez utóbbi jól látszik a képen. A sárgahasú unka bőrváladéka mérgező, tehát ne tapogassuk!



látszik egy kicsit a sárga oldala

Figyelempróba: hány unka látható a képen?

A fali gyík (Podarcis muralis), a másik ismerős, nagyszerűen érzi magát a tábor körül. Nagyon sok van belőlük itt, és jól megtűrik egymást. Az egyik úgy pózolt a kövön, mint egy kis dinoszaurusz.



A fentebb említett fajok mindegyike védett!

2018. április 20., péntek

Ahol kockásék laknak - egy erdő hangulatképei

Az idén sajnos elszámoltam magam, így 1 héttel lekéstük a kockás liliom virágzását. Mire kiértünk az egyik temesi lelőhelyére, már minden példány elvirágzott, egyetlen göcsörtös szárú késői kockásba és egy színhiányos példányba botlottunk. 
Közben kirobbant a tavasz, már elvirágzottak a keltikék és kizöldült minden. 

Inkább nosztalgiából idézem fel az egy évvel ezelőtti - március végi ligeterdő hangulatát, az erdőét, ahol kockásék laknak és amely szentélyként vár minden kora tavasszal.


 Keltikés erdő, 2017. március 26.

Kockások a fényben

Ligeterdő a háttérben

Ketten egy száron


Viszlát jövőre, kedveseim!

2018. április 15., vasárnap

A Kazán-szoros tulipánja


A monarchia határán botanizált valamikor az 1880-as években Borbás Vince, a nagy magyar botanikus, aki a Kazán-szoros meredek szikláin  feltűnő, sárga virágú növényeket figyelt meg. Az utazók elől sokáig rejtve maradt fajt a Dunán csónakázva, a víz felett magasodó sziklafalakon, elérhetetlen párkányokon lehet látni.  
Április elején már feltűnnek a Kazán-szoros meredek sziklapárkányain a sárgálló foltok: ilyenkor virágzik az al-dunai vagy magyar tulipán. Borbás Vince 1882-ben írja le a fajt és nevezi el  magyar tulipánnak (Tulipa hungarica). 


Magyar tulipánok, 2018. 04. 11. (Fotó: Sörös László)


Borbás Vince a 19. század legnagyobb magyar botanikusa volt, élete végén a kolozsvári egyetemen tanított növényrendszertant, majd a botanikus kert igazgatója volt. Rengeteg kutatóúton vett részt és 2000-nél is több növényalakot ért le, egyik fontos felfedezése ezek közül a magyar tulipán. A Bánság területén végzett növénytani kutatásairól több munkája jelent meg, Temes megye vegetációját is tanulmányozta. Érdekes lenne egy összehasonlító elemzést végezni a térség akkori és mostani flórájáról.



A magyar tulipán egy endemikus faj, amely kizárólag a Vaskapu környékén és a Kazán-szorosban fordul elő, Romániában. A szerb oldalon kihaltnak tehintett, már tíz éve nem került elő. Alfajának tekintett Tulipa hungarica ssp. undulatifolia csak néhány példányban fordul elő a Vaskapu környékén.

A nálunk élő populációja kb. 1000-1500 egyedet számlál, az IUCN szerint a kipusztulás fenyegeti. Szerencsére a sárga tulipánok nehezen megközelíthetőek, kizárólag csónakból, teleobjektívvel lehet lefotózni őket, közelképet pedig csak az készíthet róluk, aki partra száll és felkapaszkodik a meredek sziklafalakon.

Tulipán profil, 2018. 04. 11. (Fotó: Sörös László)


Külön öröm számomra, hogy az idén sok szép fotót láthattam erről a különleges és ritka növényről. Minden elismerésem Sörös Laci barátomnak, akinek az idén sikerült látnia őket.