2014. július 15., kedd

Csapó cserebogár tanulmányozás

Iskolánk idei természettudományos táborát Magyarországon, a Mórahalom melletti Erdei Iskolában tartottuk meg. A terület homokos semlyéi és kiszáradó láprétei sokféle érdekes és védett növényfajt rejtenek, de mivel ezek már elvirágoztak, más élőlények tanulmányozása került napirendre. Nem is kellett messzebb mennünk a tábor területénél, ahol már az eső napon izgatott gyereksereg jelentette, hogy furcsa kinézetű bogarak mászkálnak a homokos talajon.


Rögtön előkaptuk a fényképezőgépet, határozót és nem sokáig maradt rejtve a bogár kiléte. Kiderült, hogy csapó cserebogárhoz van szerencsénk, amely Magyarország legnagyobb cserebogara. Laza talajú, homokos vidéken él, főleg erdei fenyvesek közelében.

Csapó cserebogár (Polyphylla fullo) - hím példány

Az imágó 3-3,5 cm hosszúságú. Alapszíne barna vagy fekete, felülete fényes, apró fehéres pikkelyekből álló foltok díszítik, melyek könnyen ledörzsölhetők. A hím kisebb és karcsúbb, mint a nőstény, csápjának lemezei azonban szélesek és hosszúak.  4 évig fejlődő lárvája lombosfákat, fekete fenyőt, lágyszárúakat pusztít.

 Repülésre kész hím - jellegzetesek lemezes csápjai

A bogarak június-júliusban rajzanak. A hím egyedek mindig többen vannak a nőstényeknél és is előbb jelennek meg. A hímek repülnek, széles csápjaik segítségével keresik fel a talajon vagy fákon várakozó nőstényeket. A csapó cserebogár jellegzetessége, hogy potrohát a szárnyfedőhöz dörzsölve ciripelő hangot hallat.


A táborozás alatt volt időnk megfigyelni őket alaposabban, tanulmányoztuk felépítésüket, beazonsítottuk a határozóban, sőt még jól sikerült alkotások is készültek róluk.


Csapó cserebogarat rajzolnak a hatodikosok

Irodalom: Wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése