Csííííz!

Avagy csíz, mondd, hogy cheeese!

Csíz tojó - felfújta a tollazatát a hideg miatt

Csíz hím

Vasárnap, a hideggel egy új madárfaj jött az etetőmhöz: a csíz (Carduelis spinus). Nem akartam hinni a szememnek, amikor félrehúztam a sötétítőt. Az ablakba helyezett etetőn táplálkoztak, mit sem zavartatva magukat. 

Ablakon át fotózva, a függöny tükröződik az ablakban

Az itatón is nagy volt a forgalom

Előbb csak a függöny mögül lestem őket, de amikor láttam, milyen bátrak - bátrabbak, mint a cinegék -, félrehúztam. Egy rövid szünet után visszaszálltak. Akkor egy hímet és 3 tojót láttam. Ma már többen voltak: 3 hím és 3 tojó. Habár picinyke madár, megközelítőleg kékcinege nagyságú, vagy még annál is kicsit kisebb, de hihetetlenül merész, és harcias. A csízek - nemtől függetlenül - sziszegtek, szembeszálltak a cinegékkel, és széttárt szárnyakkal kakaskodtak (egymással is), nem akarták a másikat az etetőhöz engedni. Bebújtak, és úgy kapirgáltak ott a kisebb szemeket keresgélve, mint tyúk a szemétdombon, és addig ettek, míg félre nem állt a begyük. 

Kötéltáncos

Portré

Ma délután, amikor egyszerre 5 csíz is volt az etetőn, a cinegék alig tudtak egy-egy szem napraforgómagot kilopni, még a verebek se nagyon mertek odaszállni. Inkább a lehullott magokat szedegették. És egy pár erdei pinty is megjelent, de ők sosem jönnek az etetőre, csak a bokrok alján, az avarban keresgélnek.

Kék cinege fiókák

Május közepén pillantottam meg őket (idén), már nagyocskák voltak, és ügyesen bogarásztak a levelek között (gondolom levéltetveket szedegettek, mert van belőlük bőven). Vékony hangocskájukon csiviteltek, úgy tartották egymással a kapcsolatot. Voltak a hársfán, az almafán és az akácon. Nem tudom, összesen hányan lehettek. A kék cinege (Cyanistes caeruleus) szülők is ott voltak körülöttük, ők merészebbek voltak, lejjebb szálltak, az orgona bokorról, a jázminról és a rózsákról szedegették a rovarokat. Etetést azonban, bánatomra, nem sikerült elkapnom.  

Kisrigók

A fekete rigó (Turdus merula) egész évben itt van nálunk, és mivel idén nagyon enyhe volt a tél, különösen korán költött. Május közepén már láttam fiatal rigókat a parkokban, amint a fűben keresgéltek eleség után (mivel ott nincsenek macskák). Fotózásra akkor nem voltam felkészülve. De eszembe jutott, hogy fotóztam már fekete rigó fiókákat, csak a bejegyzés írás róluk elmaradt. Megekerestem a képeimet, és íme a két évvel ezelőtt, május legvégén készültekből a válogatás.

 A kisrigók nemrég repülhettek ki a fészekből, még kis tollgombócok voltak. Mindkét szülő szorgosan hordta nekik az élelmet. Nem volt már jó fény, és a fiókák ügyesen elbújtak a levelek között (este 7 óra körül kerültek látóközelbe, és 8 óra utánig lestem őket - derül ki a fotók adataiból). 

Az apa (ez még kora délutáni kép)

 

Két csöppség bújócskázik az almafán.

 

Mivel ez az egész nem zajlott hangtalanul, megjelent a veszélyforrás is:

Színfolt a lombok között: tengelic

Az elszáradt akác ágak beváltották a hozzájuk fűződő reményeimet: a madarak előszeretettel használják őket. Így tett a tengelic (Carduelis carduelis) is. Ezek az apró madarak már márciusban megjelentek, szinte minden nap hallani az éneküket. Látni őket már nehezebb, mert a fák hegyét részesítik inkább előnyben. Azonban amióta a fák virágozni kezdtek, és vonzzák a rovarokat, lejjebb is szállnak a táplálék után. Így sikerült megpillantani őket, miközben egy kis pihenőt vettek.

Tollászkodás verőfényben:

Békés nézelődés:

Vízirigó

Ruszkatővölgyön (Poieni Strambu, Temes megye) kaptam le ezt a fiatal egyedet a gyors patakban, kora délután. Már nem fióka, de még nem is teljesen felnőtt, ez a méretéből és a tollazatából látszik. A feje már barnás kezd lenni, de a háta még világos szürke, a hasa pedig teljességgel fehér. A kifejlett vízirigó (Cinclus cinclus) feje és hasa barna, szárnya, háta és lába sötétszürke, melle fehér. Tömzsi énekesmadár, rövid farka van, amit többnyire felemelve tart. Hogy tényleg róla van szó, azt ez az oldal erősítette meg. Gyors folyású, tiszta vizű hegyi patakok és folyók mellett él, táplálékát a vízi rovarok és halivadék képezi, amiért a víz alá is besétál. Fészkét a partra építi, közel a vízhez.
Fokozottan védett faj Romániában és Magyarországon.

Billegetők

Két fajta billegetőt sikerült megfigyelni és lencsevégre kapni Ruszkatővölgyön.

Az egyik a gyakoribb és ismertebb barázdabillegető  (Motacilla alba). Veréb nagyságú, de annál nyurgább, a farka hosszú. A víz közelségében levő nyílt területket szereti. Nem túl félénk madár, az ember közelségét megszokja. Táplálékát, a rovarokat és férgeket, többnyire a földön keresi. Fürgén szaladgál, farkát gyakran billegeti (innen a neve). Röpte erősen hullámos. Vonuló madár, de Közép-Európa melegebb tájain rendszeresen át is telel. Magyarországon és Romániában is védett madárfaj.

A másik a jóval ritkább hegyi billegető (Motacilla cinerea). Farka feltűnően hosszú, háta világos kékesszürke, hasa sárga, farkcsíkja zöldessárga, a szélső faroktollai fehérek. Patakok, folyók mentén, elsősorban hegyvidéken él, a vízparton és a vízben keresgél rovarok, pókok és férgek után. Hasonlít a sárga billegetőre, de annak a háta olajzöldes és az nem a víz mellett, hanem a fűben kutat táplálék után. 

Magyarországon védett faj, romániai státuszáról nem találtam információt, de mivel a második linken nem szerepel a vadászható fajok között, ebből arra lehet következtetni, hogy igen. Szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Irodalom: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra kiadó, Budapest, 2009