A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erdei pinty. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erdei pinty. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 5., hétfő

Madárles Cseresznyésen

Cseresznyés Paks mellett van a pusztában. Ott nem cseresznyefák vannak, ahogy a neve alapján gondolná az ember, hanem egy körülbelül száz éve ültetett fenyves, ami az utóbbi időben egyre jobban pusztul. Hogy miféle fenyő, nem tudom, tűi hosszúak 8-10 cm-esek, kérge szürkés-barna és pikkelyesen hámlik, gyanítom, hogy nem középeurópai faj.

Hogy minek ez a bevezető? Mert ennek az erdőnek a madaraira voltam kíváncsi. Cseresznyésen az erdő szélén levő volt tanyasi iskolát, ami táborként szolgált két évtizeden keresztül, tavaly  felújították, és az udvarára építettek egy 17 méter magas madárlest. Erdei iskola lett. Ez mind dicséretes, csakhogy a madárles helyéről az öreg nyárfákat kivágták, és a legközelebbi fák elég messze vannak. Igaz, hogy meszelátóval látni a rájuk szálló madarakat, de túl kevés jár arrafelé.

Idén a tábor ideje alatt minden szabadidőmben eljártam a fenyvesbe madarakat lesni.
De ez az a helyzet, mikor az ember szeme kevésnek bizonyul, szinte csak mozgásdetektorként tudtam használni. A 15-30 méterre vagy még annál is messzebb levő többnyire terepszínű kicsi madarakat nagyon nehéz volt észrevenni, és ha megláttam egyet, azt az objektíven keresztül borzasztóan nehéz volt megtalálni a leszűkített látószög miatt. És ha arra gondolok, hogy ehhez a tevékenységhez még erősebb nagyítású objektív kellett volna... Na de hagyjuk ezt.

Összesen 14 fajt sikerült lefotóznom és azonosítanom, annak ellenére, hogy a képek nem valami csodásak.

1. Feketeharkály - Elsőként került a szemem elé. Alacsonyan, a fa törzsén mászott és kopácsolt, őt nem lehet eltéveszteni, jó nagy, tiszta fekete és piros a feje búbja. Később többször is hallottam csúnya rikoltozását.


2. Erdei pinty - Háromszor sikerült fotóznom őket. Ilyenkor nyáron nem annyira színesek (a tojó sosem az), de két fehér szárnycsíkukról és a formájukról felismerhetőek.




3. Balkáni fakopáncs - Belőlük kimondottan sok volt, minden alkalommal láttam vagy hallottam őket. A válluk irányában a fej és a test között húzódó fekete csík megléte és a mell közepén lefelé húzódó fekete csík hiánya alapján lehet beazonosítani ezt a fajt.


4. Erdei pityer - Ezekből rengeteg volt, csapatosan jártak, kergetőztek, és mindenfelől hangzott a "pszip". Viszont nagyon szerették a magasságot, ezért fotózni nehéz volt őket. Megkülönböztető jele a szárny közepén levő pettyes mintázat, és az arcminta szemöldöknél és állnál.



5. Fenyvescinege - Előbb széncinegének hittem, bár furcsálltam, hogy nem elég sárga a hasa, de a tarkóján levő fehér folt és kettős szárnycsík nyílvánvalóvá tette, hogy fenyvescinege.


6. Barátcinege - Színben hasonlít a barátposzátára, de a barátcinege háta és szárnya sötétebb és kissé barnás, meg hát az alakjuk is különbözik, a poszáta nyúlánkabb. Kétszer láttam őket, mindkétszer valami magas gaz hegyén egyensúlyoztak.



7. Sárgarigó - Sokszor hallottam a hangját, éneke jellegzetes, különbözik a fekete rigóétól. Mázlim volt, hogy lencsevégre kaptam, ugyanis nem tudtam, mit fotózok, csak annyit láttam, hogy valami viszonylag nagy és sárga van a lombok között.


8. Mezei poszáta - Szerintem, kizárásos alapon. Mert hogy nem barátposzáta vagy kisposzáta, az biztos. Őt a madárlesből kaptam le, poszáta éneket hallottam korábban a közelben, de éppen akkor nem énekelt.


9. Füstifecske - Őket településeken szoktam látni, de most az erdő szélén egy kiszáradt fa hegyén ültek.


10. Barázdabillegető - Őt nem kellett különösen keresgélni, a tábor udvarán szedegetett.


11. Zöldike - A jellegzetes hangjára lettem figyelmes, és a fa hegyén észrevettem. Alakja és színe alapján eltéveszthetetlen.


12. Meggyvágó - Messze volt, nagyon árnyékos helyen, nem láttam jól, és a róla készült fotó is rossz. De vastag csőre és fehér szárnycsíkja alapján csak ő lehetett.



13. Tengelic - Kétszer láttam, a hangjára lettem figyelmes. A fotók róla nem sikerültek, az egyiken csak a hasa látszik kétoldalt a barna folttal, a másikon röptében van, viszont piros-fehér-fekete arca csak neki van.

14. Háziveréb - Rá nem számítottam. Csak a képet felnagyítva jöttem rá, kicsoda, mert szabad szemmel nem volt kivehető. 

És van egy azonosítatlan. Neki csak a hasa látszik.

2012. február 5., vasárnap

Népes madársereg az etető körül

Az erős fagyok után, már három napja vastag hó borít mindent, és -10 Celsius fok fölé nehezen megy fel a hőmérséklet. Ennek következtében az etetőm forgalma megduplázódott. És a hóval együtt megjöttek a fenyőpintyek is. Ők a verebek és a cinegék által az etető alá ejtett magokat keresgélik és megfigyelés alatt tartják az ablakomat. A tegnap az egyik fenyőpinty a verebeket követve az etetőhöz jött.

 Fenyőpinty hím (Fringilla montifringilla)





 Egyszer egy nap teszek az itatóba meleg vizet, hogy ne fagyjon meg olyan hamar. Nagyon szomjasak szoktak lenni a madárkák, van, hogy egyszerre 5-6 iszik.
Madárnép-számlálás az etetőm körül: 10-15 széncinege, 2 kékcinege, 6 fenyőpinty, és most, mikor ezt írom, felfedeztem két erdei pintyet is. Ezekívül rigó, fakopáncs, gerle és vagy 30 házi veréb.

 
  Kékcinege (Parus caeruleus)




 Mint egy földönkívüli törpe

Erdei pinty (Fringilla coelebs)



Széncinege (Parus major) - Ezt a technikát kevesen alkalmazzák.


 Torzsalkodó házi verebek (Passer domesticus)



 Szinkron-evés
Egyensúlyozás ág hegyén:


 Fekete rigó tojó (Turdus merula)



Ilyen, mikor nincs tömeg az etetőnél.

Na meg az elmúlt kedden ismét látogatását tette a karvaly. Ezúttal a hím, de most nem fogott semmit, és mire előkaptam a fényképezőgépet el is szállt.

2011. július 10., vasárnap

Ruszkatővölgy madarai

Egy tábor kiváló alkalom arra, hogy körülnézzünk egy kicsit a természetben. A ruszkatővölgyi (Poieni Strâmbu) táborról induláskor csak annyit tudtam, hogy a Ruszka hegység tövében van, egy völgyben, Temes megyében, ahol általában hidegebb van, mint a környéken.
Mint akit megfertőzött a madarászás, elsősorban a tábor körüli madarakra voltam kíváncsi. Az egyhetes táborozásunk alatt, talán egy nap nem esett az eső, ami a kirándulási lehetőségeket erősen behatárolta - miközben Temesváron és Lugoson alig volt egy-egy futó zápor az időszakos lehülés ellenére, a szárazság itt mellbevágó.
(Most, mikor írom ezt a bejegyzést, a kinti hőmérő 39 Celsius fokot mutat árnyékban, bár a meteorológiai állomás csak 36 fokot jelez. És ez a kánikula már ötödik napja tart.)
Na de vissza a táborhoz és a madarakhoz. A tábor környékén, a völgyben, ahol patak is folyik, rengeteg madár él. Ezt hangjuk igazolta. Látni azonban, keveset láttam, ami nem volt meglepő, mert a sűrű lombkoronás magas fákon és bokrokon megpillantani egy terepszínű énekesmadarat, a lehetetlenséggel határos.
De a tábornak volt néhány szinte háziasított madara: barázdabillegető és erdei pinty. Annyira bátrak voltak, hogy vígan sétáltak az udvaron, miközben a gyerekek körülöttük járkáltak vagy futkostak. (Sajnos találtunk a tábor épülete mögött három döglött barázdabillegető fiókát. Valószínűleg kiestek a csatornában épített fészekből.)
Az erdei pinty pár a tábor épülete melletti fenyőkön fészkelt. A hím tollazata erős szinekben pompázott, ez a nyári ruhája volt, a téli az fakóbb (lásd itt).
Készítettem róluk egy pár fotót, bár gyors mozgásuk és a folyton borús idő ezt eléggé megnehezítette.

 Barázdabillegető (Motacilla alba)

A nászruhás madár feje, torka, begye és tarkója fekete, homloka, pofái és hasa fehér, háta szürke. A költési idő után torka és begye fehér, utóbbi fekete örvöt visel. A víz közelében vagy attól nem túlságosan messze él, előnyben részesíti az erdőktől távoli kultúrtájakat.
Rovarzsákmányát főként a talajon keresi. Fürgén szaladgál, farkát gyakran billegeti. Röpte erősen hullámos. Közép-Európa melegebb tájain rendszeresen át is telel. Fészke helyének megválasztásakor nem nagyon válogatós, épületek üregeiben, falrésekben, kőrakásokban költ. Az 5-6 fióka 12-14 napi kotlás után kel ki, és 13-16 napig maradnak a fészekben. 
(Forrás: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra Kiadó, Budapest, 2009)


Erdei pinty  
(Fringilla coelebs) 


hím

Meglepett, milyen kék a csőre nyáron, mert télen barnás, és eddig csak télen láttam.



tojó












Ami nagyon felvillanyozott, az a vörösbegyről készített fotósorozat volt. Egy délelőtt elindultam a hang irányába, és a patak melletti fűzfa hegyében megpillantottam az énekest. Szabad szemmel sokat nem láttam belőle, objektíven keresztül valamivel többet. Erősen be volt borulva, a fény a madár háta mögül jött, így a képek minősége egyedül a fényképezőgép képességein múlt.


Vörösbegy
(Erithacus rubecula)

A mindig kicsit felfújtnak, gömbölyűnek tűnő madár narancspiros mellénye és pofái miatt összetéveszthetetlen. Háta földbarna, hasa fehéres, vörhenyesbarna lábai nagyon hosszúnak tűnnek.
A fülemüléhez hasonlóan a gazdag aljnövényzetű erdők, nagyobb parkok lakója. Időnként megfigyelhetjük, amint a bokrok alján táplálékot keresgél. Szárnyaival és farkával ismételten billentve kutat a talajon apró állatok után, ősszel és télen részben bogyókkal él.
A hím gyöngyöző énekét különösen a hajnali és szürkületi órákban hallatja. Fészkét tág szájú üregben, gyökerek között, farakás mélyén építi. Az 5-7 tojásból 14 napi kotlás után kelnek ki a fiókák, és 12-15 nappal később elhagyják a fészket. Erdeinkben gyakori kakukkgazda.
(Forrás: Állat- és növényhatározó természetjáróknak, Móra Kiadó, Budapest, 2009)

Az egyetlen hoszabb kirándulásról visszafelé menet, sikerült lencsevégre kapnom még egy madarat, aki szintén egy fa hegyén énekelt. A képek alapján barátposzátának tűnik, de akár kis poszáta is lehet. 


Barátposzáta  
(Sylvia atricapilla)







2011. január 10., hétfő

Erdei pintyek és fenyőpintyek az etető körül

Felületesen szemlélve, akár egykönnyen összetéveszthetjük őket. Méretre nagyjából egyformák. Dagi test, kúpos, erőteljes csőr, mint a pintyféléknek általában. Sikerült engem is megtévesszenek.
Kicsit nehezen hittem el, hogy a messzi északi fenyőpinty Temesvárra tévedt. De mégis ők azok Zita előző fotóin, nem pedig a nálunk élő erdei pintyek. Közben sikerült lefotózni az erdei pintyeket is az etető körül.


Az erdei pinty hasoldala barnás, fejtetője pedig kékes színezetű. Legjobb ismertetőjegye a fehér szárnycsík. A fenyőpintyek színesebbek, narancsos árnyalatúak. Begyük és szárnycsíkuk narancsszínű, fejtetőjük feketés. A tojók nem olyan színesek, mint a hímek.
Az alábbi képeken jól láthatóak ezek a különbségek:

(Forrás: http://www.naturspesialisten.no/a rticle.php?id=513
http://www.scientific-web.com/en/Biology/Animalia/Chordata/Aves/FringillaMontifringilla01.html)

Erdei pintyek

Fenyőpintyek:
Fotók: Bartyik Zita