2013. november 10., vasárnap

Erdőrészletek

Az ősz sok-sok napsütéssel, meleggel, gyönyörű fényekkel búcsúzott az idén. Ha nem is sikerült távolabb kirándulni a város melletti erdőnél, így is  élvezhettük az ősz látványát, színpompáját. Sokszor a fényképezőgép lencséje kell ahhoz, hogy az apró részleteket is észrevegyük és megcsodáljuk. Ellenfényben egy banális tölgyfalevél is érdekes lehet...

A meleg és nedvesség rengeteg kalapos gombát csalogatott elő a múlt hetekben az avarban rejtőző gombafonalakból. Nemcsak az ehető gombák lehetnek szépek, hanem a méltánytalanul szemétgombának nevezett fajok is.

Tölgyfalevél

Galagonyalevél

Őzláb - kalap

Levéltelen tölgyek

 Erek

Csoportosan

 Lepketapló

 Mohanövények


2013. november 8., péntek

Cserjék őszi színben

A múlt heti meleg és napsütéses időt kihasználva, őszi terepgyakorlatot tartottunk a város melletti Vadászerdőben. A diákokkal közösen megvizsgáltuk az erdő fáit és cserjéit és megpróbáltuk behatározni őket leveleik és terméseik alapján. Természetesen sok ismert faj került lencsevégre, de azért akadtak olyan cserjék is, amelyeket alig ismert valaki.

A legismertebb cserje, amellyel főleg az erdőszéleken találkoztunk, a csipkebokor. Ennek a növénynek rengeteg elnevezése van a népnyelvben: vadrózsa, kutyarózsa, hecsedli, gyepűrózsa, legismertebb nevén csipkebokor. A csipkebogyó ennek a tövises cserjének a termése. A csipkebokor erdőszéleken, bozótosokban, legelőkön, napsütötte helyeken érzi jól magát. Piros bogyói áltermések, mert a termés kialakításában a termőn kívül más virágrészek, mint például a csészelevelek és a vacok is részt vesznek. A csipkebogyó a népi gyógyászat egyik legismertebb eleme, C-vitamin tartalma tízszerese a citroménak. A húsos termés kiváló immunerősítő, amelyet tea, gyümölcslé, lekvár formájában szoktak fogyasztani.

Csipkebogyó (Rosa canina)

A kökény a szilvafának vad testvére, erdő szélén, mezőn, árkokban gyakori tövises cserje, amely virágzás után lombosodik. Termése kékesfekete, hamvas, apró szemű, fanyar, csak mikor már a dér megcsípte, akkor élvezhető. Teméséből gyümölcslét és lekvárt készítenek, C-vitamin tartalma magas. Virága is gyógyhatású, a bimbókból vértisztító teát főznek. A kökénybokrok ideális fészkelőhelyet biztosítanak a kisméretű madarak számára.

 Kökény (Prunus spinosa)

Egy másik fontos gyógynövényre bukkanhatunk a galagonya személyében. Erdőszéleken, napsütötte cserjésekben gyakori növény. Tövises cserje, levele tojásdad, de többé-kevésbé karéjos. Termése világos vagy bíborpiros almatermés egyetlen maggal. Termését a madarak szívesen fogyasztják, ezzel elősegítik a terjedését. A galagonya kivonatát szívgyógyszerként használják.

Galagonya (Crataegus monogyna)

A kökénnyel, csipkebokorral, sommal és fagyallal együtt fordul elő erdeinkben a csíkos kecskerágó. Népiesen nevezik papsapkának is pirosas-rózsaszín felnyíló toktermése miatt, amely a papokfejfedőjére emlékeztet. A termésből narancssárga magköpennyel körülvett magvak lógnak ki. A növény minden része mérgező, de különösen a termés és a magvak. A magvakat madarak terjesztik.

Csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus)

A fagyal különösen száraz, meleg élőhelyeken, erdőkben és erdőszéleken elterjedt cserje. Levelei keskeny hosszúkásak, védett helyen néha áttelelnek. Kicsi, fehér virágai illatosak. Termése fényes fekete bogyó, lila terméshússal. Nem ehető. A fagyal igénytelen, jó szárazságtűrő faj, gyakran ültetett sövénycserje.

 Fagyal (Ligustrum vulgare)

 A húsos som erdeink ismert cserjéje, virágai elsőként jelennek meg tavasszal az erdőben lombfakadás előtt. Levelei elliptikusak, kiemelkedő oldalerekkel. Húsos termése vörös, ehető, savanykás ízű. Száraz lomboserdőkben gyakori. Sajnos termésével már nem találkoztunk, így csak a leveleit fotóztuk.

Húsos som (Cornus mas)

A tölgyerők általános kísérő fája a mezei juhar, amely gyakran cserjeformájú vagy kisebb lombhullató fa. Levelei szabályosan, mélyen ötkaréjúak. Gyakran több évtizeden keresztül alacsony termetű fa, amíg meg nem erősödik ahhoz, hogy magasabb fává fejlődjön.

 Mezei juhar (Acer campestre)

Határozgatás

2013. november 3., vasárnap

A nagy őzláb és társai


Ha őszi gombászásra vagy akár egy sétára indulunk a közeli Vadászerdőbe, valószínűleg találkozunk az egyik legnagyobb méretű ehető gombánkkal, a nagy őzlábbal.
A nagy őzlábgomba az egyik legismertebb ehető gombánk, amely nevét őzbundaszerű kalapbőréről kapta.
Elsősorban nagy termetéről, jellegzetes kalapszínéről, tologatható, lágy gyűrűjéről ismerhető fel. Tönkje elérheti a 40 cm-t is, a kalap átmérője is 30-40 cm lehet. A fiatal példányok kalapjai dobverőhöz hasonlóak.



Nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera)

Erdőszéleken, ritkás, világos erdőkben, de a lomberdők mélyén is találkozhatunk ezzel a termetes gombával.
A fiatal, dobverőhöz hasonló kalapok igazi csemegék, a kifejlődött példányokat főleg rántva fogyasztják. Májustól novemberig terem.



A nagy őzlábat nemigen téveszthetjük össze más fajjal, ha valamennyit is konyítunk a gombákhoz. Azonban van egy pár őzlábfaj, amelyek hasonlítanak a nagy őzlábgombához és ugyanott fordulnak elő. Fontos, hogy ismerjük a nagy őzláb rokonait is. Ezek fogjuk a továbbiakban bemutatni. A gombákat a Vadászerdőben fotóztuk.

A piruló őzláb nagyon hasonlít előző rokonához, termetre azonban valamivel kisebb, tönkje max. 12 cm, kalapját sok barna pikkely borítja. A kalap idősebb állapotban is töbnyire félgömb alakú. Jellegzetessége, hogy húsa érintésre, törésre vagy kapargatásra gyorsan narancsvörösre változik. Ízletes, ehető gombafaj.


 Piruló őzláb (Macrolepiota rhacodes)

A tüskés őzlábgomba kalapja idősebb példányokon lapos, rozsdás színű felszínét sötétbarna tüskeszerű pikkelyek borítják. A hús szaga és íze kellemetlen, nem fogyasztható.

Tüskés őzlábgomba (Lepiota aspera)

A büdös őzlábgomba elég gyakori faj, minden erdőtípusban előfordul. Csoportokban nő májustól novemberig. Valamivel kisebb termetű rokonainál, de könnyen megtévesztheti a kevés tapasztalattal rendelkező gombagyűjtőt. Ismertetőbélyege, hogy a kalap közepe sötétebb barna, kiemelkedik és púpos marad idősebb példányoknál is. A gombahús büdös, nem fogyasztható. 
























                                                     Büdös őzlábgomba (Lepiota cristata)

  

2013. augusztus 6., kedd

Sisegő füzike

A hangjára lettem figyelmes. Aztán az ablakon kinézve megpillantottam őket. Többen voltak. Ez nem a napokban történt, hanem tavaly szeptember elején. (Elhatároztam, hogy törlesztem az adósságomat, és felteszem a régebbi képeket is.) Pár napig láttam őket. Talán összegyűltek, hogy induljanak Délre telelni, mert nálunk csak a nyarat töltik.
A könyvek szerint nehéz megpillantani őket, mert a fák koronájának tetején szoktak röpködni. Ezek szerint szerencsém volt, mert itt nem szálltak olyan magasan. Viszonylag könnyű észrevenni őket, sárgás színükkel kitűnnek a környezetből. Zöldessárga a hátuk, sárgás a nyakuk és a jól megfigyelhető szemsávjuk, a hasuk viszont fehéres. Kicsit kissebbek a verébnél, karcsúbbak, és nagyon izgágák. Latin nevük Phylloscopus sibilatrix.
Tanúságnak pár kép róluk.


2013. augusztus 5., hétfő

Dankasirály

Ez a kistestű sirályféle elég gyakori a vizes területeken. Sötétbarna fejéről könnyű felismerni. Ezt a példányt Fadd-Domboriban, a Duna-holtágnál fotóztam július végén. Még költési időszakban lehet (vagy kicsinyei vannak), mivel a fején a barnaság a tarkójáig lehúzódik.





Madárles Cseresznyésen

Cseresznyés Paks mellett van a pusztában. Ott nem cseresznyefák vannak, ahogy a neve alapján gondolná az ember, hanem egy körülbelül száz éve ültetett fenyves, ami az utóbbi időben egyre jobban pusztul. Hogy miféle fenyő, nem tudom, tűi hosszúak 8-10 cm-esek, kérge szürkés-barna és pikkelyesen hámlik, gyanítom, hogy nem középeurópai faj.

Hogy minek ez a bevezető? Mert ennek az erdőnek a madaraira voltam kíváncsi. Cseresznyésen az erdő szélén levő volt tanyasi iskolát, ami táborként szolgált két évtizeden keresztül, tavaly  felújították, és az udvarára építettek egy 17 méter magas madárlest. Erdei iskola lett. Ez mind dicséretes, csakhogy a madárles helyéről az öreg nyárfákat kivágták, és a legközelebbi fák elég messze vannak. Igaz, hogy meszelátóval látni a rájuk szálló madarakat, de túl kevés jár arrafelé.

Idén a tábor ideje alatt minden szabadidőmben eljártam a fenyvesbe madarakat lesni.
De ez az a helyzet, mikor az ember szeme kevésnek bizonyul, szinte csak mozgásdetektorként tudtam használni. A 15-30 méterre vagy még annál is messzebb levő többnyire terepszínű kicsi madarakat nagyon nehéz volt észrevenni, és ha megláttam egyet, azt az objektíven keresztül borzasztóan nehéz volt megtalálni a leszűkített látószög miatt. És ha arra gondolok, hogy ehhez a tevékenységhez még erősebb nagyítású objektív kellett volna... Na de hagyjuk ezt.

Összesen 14 fajt sikerült lefotóznom és azonosítanom, annak ellenére, hogy a képek nem valami csodásak.

1. Feketeharkály - Elsőként került a szemem elé. Alacsonyan, a fa törzsén mászott és kopácsolt, őt nem lehet eltéveszteni, jó nagy, tiszta fekete és piros a feje búbja. Később többször is hallottam csúnya rikoltozását.


2. Erdei pinty - Háromszor sikerült fotóznom őket. Ilyenkor nyáron nem annyira színesek (a tojó sosem az), de két fehér szárnycsíkukról és a formájukról felismerhetőek.




3. Balkáni fakopáncs - Belőlük kimondottan sok volt, minden alkalommal láttam vagy hallottam őket. A válluk irányában a fej és a test között húzódó fekete csík megléte és a mell közepén lefelé húzódó fekete csík hiánya alapján lehet beazonosítani ezt a fajt.


4. Erdei pityer - Ezekből rengeteg volt, csapatosan jártak, kergetőztek, és mindenfelől hangzott a "pszip". Viszont nagyon szerették a magasságot, ezért fotózni nehéz volt őket. Megkülönböztető jele a szárny közepén levő pettyes mintázat, és az arcminta szemöldöknél és állnál.



5. Fenyvescinege - Előbb széncinegének hittem, bár furcsálltam, hogy nem elég sárga a hasa, de a tarkóján levő fehér folt és kettős szárnycsík nyílvánvalóvá tette, hogy fenyvescinege.


6. Barátcinege - Színben hasonlít a barátposzátára, de a barátcinege háta és szárnya sötétebb és kissé barnás, meg hát az alakjuk is különbözik, a poszáta nyúlánkabb. Kétszer láttam őket, mindkétszer valami magas gaz hegyén egyensúlyoztak.



7. Sárgarigó - Sokszor hallottam a hangját, éneke jellegzetes, különbözik a fekete rigóétól. Mázlim volt, hogy lencsevégre kaptam, ugyanis nem tudtam, mit fotózok, csak annyit láttam, hogy valami viszonylag nagy és sárga van a lombok között.


8. Mezei poszáta - Szerintem, kizárásos alapon. Mert hogy nem barátposzáta vagy kisposzáta, az biztos. Őt a madárlesből kaptam le, poszáta éneket hallottam korábban a közelben, de éppen akkor nem énekelt.


9. Füstifecske - Őket településeken szoktam látni, de most az erdő szélén egy kiszáradt fa hegyén ültek.


10. Barázdabillegető - Őt nem kellett különösen keresgélni, a tábor udvarán szedegetett.


11. Zöldike - A jellegzetes hangjára lettem figyelmes, és a fa hegyén észrevettem. Alakja és színe alapján eltéveszthetetlen.


12. Meggyvágó - Messze volt, nagyon árnyékos helyen, nem láttam jól, és a róla készült fotó is rossz. De vastag csőre és fehér szárnycsíkja alapján csak ő lehetett.



13. Tengelic - Kétszer láttam, a hangjára lettem figyelmes. A fotók róla nem sikerültek, az egyiken csak a hasa látszik kétoldalt a barna folttal, a másikon röptében van, viszont piros-fehér-fekete arca csak neki van.

14. Háziveréb - Rá nem számítottam. Csak a képet felnagyítva jöttem rá, kicsoda, mert szabad szemmel nem volt kivehető. 

És van egy azonosítatlan. Neki csak a hasa látszik.

2013. április 28., vasárnap

Figyelemfelkeltő biciklizés a Föld Napján


Az idén is megünnepeltük a Föld Napját április 22-én, ezúttal egy biciklis felvonulással, amelyben harminc  diákunk vett részt. Környezetvédő feliratokat tartalmazó táblákat készítettünk és ezekkel a plakátokkal a hátunkon, a bicikli kormányára akasztva vagy kosarában tekertünk a városon keresztül,  hirdetve a környezettudatos életmód fontosságát és a Föld védelmének szükségességét. 

A járókelők és autósok közül sokan megálltak, mosolyogtak, de még olyok is akadtak, akik arról kérdezősködtek, hogyan csökkenthetnék az ökológiai lábnyomuk

Jó volt együtt biciklizni és érezni a kritikus tömeg erejét. Olyan utcákon tekertünk együtt, ahol  általában dugók szoktak lenni, de most engedve a tekerő tömeg erejének, az autósok szabad utat biztosítottak (pedig nem volt engedélyünk a felvonulásra).


Azon túl, hogy jót tekertünk együtt a virágzó városon keresztül, a cél az volt, hogy másokat is ráébresszünk arra, hogy környezet- és természetvédelem közügy, mindenki feladata...