Húsvét másodnapján a nyitott ablak mellett dolgozva, gyönyörű trillázásra figyeltem fel, mely nagyon közelről hallatszott. Nem a rigó volt, bár azt is hallottam néha. Nehezen találtam meg a hang gazdáját, mert a környező fák levelei között könnyű elbújni. Egy-egy pillanatra előbukkant a hárs lombjai közül. Persze üldözőbe vettem a fényképezőgéppel, de az objektíven keresztül is alig tudtam kivenni az alakját. Csak mikor helyet változtatott, akkor vehettem jobban szemügyre - úgy egy másodpercig. Rohangáltam egyik ablaktól a másikig, hogy egy jobb szöget találjak a fotózáshoz, a szomszédok ha láttak, azt hihették, elment az eszem vagy hogy perverz lesifotós vagyok. Ezalatt madaram fel-le röpködött a hársfán, és egy-egy ágon megpihenve torkaszakadtából énekelt. Fel is adtam egy párszor ezt a játékot, de aztán újra az ablakba csalogatott énekével. Mikor a jázminbokorra szállt, végre jobban láttam, de nem sikerült egyetlen képet sem készítenem róla, melyen teljes egészében látható, annyira fürgén mozgott és bújócskázott a bokor sűrű ágai között. Szürke volt, fekete sapkával és veréb nagyságú. Aztán végül megsajnált vagy jobb kilátást/láthatóságot keresett magának és az akácfa hegyére szállt. Az akácfa későn levelezik, ezért végre jól látszott.
És itt van a közel egy órás vadászatnak az eredménye: pár jó fotó a hím barátposzátáról (Sylvia atricapilla).
A bújócska bizonyítékai:
Sajnálom, hogy az énekét nem vettem fel. Talán legközelebb.
